Newcasttleből jöttem, 21 éves vagyok és paralizisem van, ezért nem tudok járni.
2015-ben egy szerzetes barátommal beszélgettem, és megkérdeztem, hová megy nyaralni. Mondta, hogy ide készül. Gondoltam, megviccelem, és megkérdeztem, hogy jöhetek-e vele. Ő komolyan vette, és magával hozott egy egy hetes zarándoklatra. Itt leginkább az esti imádságok ragadtak meg. Több ezer ember, a világ minden tájáról együtt hódolt az Úr előtt. Azt éltem meg, hogy itt a hit valóban élő. 2016. júliusában megint eljöttem a barátommal egy hétre. Nagyszerű hét volt, sok kegyelemmel és áldással teli. Még ugyanabban az évben, augusztusban egyedül tértem vissza. Eredetileg két hétig terveztem maradni, de úgy éreztem, hogy az Úr arra hív, hogy maradjak még, ezért jó ideig nem tértem vissza Angliába. Azóta többnyire itt töltöm az időmet.
Medjugorjéban leginkább az itteni emberek hitét szeretem, és azt, hogy a fiatalok is ennyire aktívak. Nagyon tetszik az itt lévő fiatal ferences közösség és az ő ifjúsági programjuk.
Nem volt könnyű bejárnom itt mindent. A Jelenések hegyére például a Cenacolo közösség fiataljai segítségével jutottam fel. Arról azonban fogalmam sem volt, hogy hogy tudnék feljutni a Krizevacra, de biztos voltam benne, hogy egy napon ez is sikerülni fog. És 2017. Nagypéntekén meg is történt. Csütörtökön az esti mise után elmentem a görög étterembe, ahová egyébként is járok. Ott egy barátom megkérdezte, hogy akarok-e másnap felmenni a Krizevacra. Nagyon meg voltam hatódva, és sírni kezdtem. Tényleg felvinnél? – kérdeztem tőle. Azt mondta, hogy hat barátjával felvisznek. El sem hittem, hogy ez igaz lehet, és az volt a legszebb, hogy ez pont Nagypénteken fog megtörténni. Péntek reggel értem jöttek kocsival, és egy nagy fém székben vittek fel a hegyre. Életemben először éltem meg teljes mélységében azt, hogy mit jelent a Nagypéntek. Általában sokat beszélek, de akkor nem voltak szavaim. Elöntött az öröm és a béke, de szomorúság is volt bennem, hiszen keresztutat jártunk. Még fölfelé haladtunk, amikor a plébániai hívek már mind lefelé jöttek. Marinko atya is velük volt, és valamit mondott nekem horvátul, amit nem értettem, de a fiatalok később mondták, hogy az én erős hitemről beszélt. A hegyen a barátaim letettek a kereszt elé, ők pedig egy kicsit hátrébb húzódtak, és én a fejemet a kereszthez támasztottam. Hideg szél fújt, sírtam és nevettem egyszerre. Gyönyörű volt látni a hegyről a várost a napfényben. Egy kis ideig ott ültem csendben, különböző szándékokra imádkoztam. Imádkoztam magamért, a családomért, a barátaimért, Angliáért. Azokért a fiúkért is imádkoztam, aki felvittek a hegyre, és azóta is imádkozom értük. Az ő nagylelkűségük és alázatuk nagyon megérintett. Ők mutatták meg nekem, mit jelent az igazi testvéri szeretet. Amikor lefelé jöttünk a hegyről, csak arra tudtam gondolni, hogy ez az igazi Medjugorje.
Az emberek gyakran kérdezik tőlem, hogy hogyan lehetek ennyire boldog. Igaz, hogy nem egyszerű dolog fiatalként kerekesszékben lenni, de ez egyik oka annak, hogy itt vagyok éppen az, hogy megmutassam mindenkinek: az, hogy nem tudok bármit megtenni, nem jelenti azt, hogy nem tudok teljes életet élni. A legnagyobb dolog, amit itt megtanultam, a szenvedés értéke. Megértettem, hogy hogyan egyesíthetem a szenvedésemet a kereszttel. Az életemben két kereszt van. Az egyik az, hogy béna vagyok, a másik pedig az, hogy nem fogadnak el az emberek. Ha én magam elfogadom magamat, többé már nem nehéz a keresztem, mert Jézussal hordozom azt.
Uram, Jézus, te magad vagy az Isten országa, és a mi örömünk.
Engedd meg nekünk és mindazoknak, akik találkoztak veled, hogy új büszkeséggel és szabad szívvel kövessünk téged, mert te vagy az emberi létezés elrejtett kincse. Te vagy az igazgyöngy, amiért érdemes elhagyni mindent. Amen.
Mons. Luigi Pezutto apostoli nuncius imádsága
a Mladifest nyitó szentmiséjén
