Dícsérjük Istent az Anyaszentegyházban, amely felismerte Međugorje gyümölcseit, és most különösen jelen van itt Henryk Hoser érsek atya, apostoli vizitátor által, aki megbízott engem ennek a szentmisének a celebrálásával, és akinek az üdvözletét szeretném átadni – kezdte szentbeszédét Miljenko Šteko atya 2019. június 25-én, a jelenések 38. évfordulóján tartott szentmisén.
Mária arra biztat minket – folytatta –, hogy a magunk ereje helyett a Szentlélek erejére hagyatkozunk, és megtanít minket arra, hogy megnyíljunk Isten kegyelmére, és teljesen átadjuk magunkat Neki, hogy kegyelme tükröződhessen bennünk.
Annak idején a teljes kommunista államhatalom a szemtanúk, a gyermekek ellen fordult, hogy elhallgattassa őket, és azokra az emberekre is rátámadt, akik a „hit szemével” tekintettek az eseményekre, és a Jelenések hegyén történtek hatására mezítláb indultak Međugorjeba. A kommunista rendszer üldözte azokat a papokat, akik azért jöttek, hogy segítsenek az helybéli plébánosnak az ide érkező zaránokok gyóntatásában. De mindez hiábavaló volt, hiszen nincs az az erő, amely megállíthatná az embert Anyjához vezető útján. Sem a rendőri jelenlét, sem az érkezők regisztrálása, sem a munkaszerződések felbontása, sem az iskolákkal, egyetemekkel való fenyegetődzés, sem az állami szervek vagy a titkosszolgálatok, de még a ferencesek bíróságon való elítélése sem, egyáltalán semmi.
38 év múlt el azóta, és mi itt vagyunk. Mi történt ezalatt Međugorjeban? Mi történt Hercegovinában? Mi történt abban országban, amely hisz a Boldogságos Szűzanyában, és szereti őt, abban az országban, ahol annyi hivatás született? A „hit szeme” soha nem csukódik le.
Sokan nem tudták, mi is ez az egész, de a világ minden tájáról érkező zarándokok megválaszolták a kérdést azzal, hogy szakadatlan jöttek, egyre csak jöttek. Az első, akit itt felkerestek, egy pap volt, akinél gyónhattak, és így indultak el az irgalom folyói, amelyek a békét sugározzák ezen a helyen.
Međugorje gyümölcsein elmélkedve Miljenko atya ezt mondta: Ki tudná megszámlálni azt a töméntelen embert, akik ezalatt a 38 év alatt gyónásra vártak, vagy a könnyeket, amik ezen a helyen hullottak, és ki tudná számon tartani az összes itt történt megtérést, és minden megromlott kapcsolatot, ami itt állt helyre? Ki tudná megszámlálni a házastársakat, akik itt békültek ki, és a hivatásokat, amelyek itt születtek? Szükségünk van a megtérés csodájára. Egy hullámhosszon kell lennünk a feltámadt Krisztussal, hogy felismerjük őt a kenyértörésben, az Oltáriszentségben, hogy újra élhessünk az ő teste és vére által.
Međugorje az elmúlt csaknem négy évtized alatt visszevezetett minket az eredeti keresztény elkötelezettséghez és vallásgyakorlathoz, újra megtanított minket imádkozni és böjtölni és szívvel részt venni a szentmisén. Međugorje továbbra is az imáról fog suttogni, és továbbra is minden kézben ott lesz a rózsafüzér, mint ahogy ez majdnem 40 éve így van. – zárta szentbeszédét Miljenko atya.
