Elmélkedés a Szűzanya 2019. március 25-i üzenetéről
Első ránézésre látszik, hogy terjedelmes ez az üzenet. Igazából hétféle megállapítást és javaslatot tartalmaz. Vegyük őket sorra.
Ez kegyelmi idő – mondja. A tér három kiterjedése és az idő a mi életterünk megszokott keretei. Már Szent Ágostont is foglalkoztatta az idő kérdése: „Mi az idő? – veti fel a kérdést. – Ha senki nem kérdezi tőlem, akkor tudom. Ha azonban a kérdezőnek meg kell magyaráznom, akkor nem tudom. Mégis … miképpen van jelen a múlt és a jövő, ha a múlt már nincsen, a jövő pedig még nincsen? A jelen pedig, ha … nem zuhanna a múltba, nem idő volna, hanem örökkévalóság.” Ezen érdemes elgondolkozni. Megállapíthatjuk, hogy a múlt már tényleg nincs, a jövő pedig még nincs, így egyetlen használható időnk marad élni, cselekedni, értékeket létrehozni és gyönyörködni a valóságban – és ez a jelen, a folyton múló és folyton megújuló pillanat. Ez az a közeg, amelyben élünk, ez az a közeg, amely a kegyelmi időnk. Ez az az idő, amelyet – mint minden egyebet – ingyenesen kaptunk ajándékba Istentől. Egyet tehetünk, megköszönve a rendelkezésünkre álló időt, értékteremtésre, növekedésre, az Istenhez való közeledésre használjuk fel.
Az idő természetes körforgása úgy hozza, hogy tavasszal a természet megújul, új életre kel, ti is meghívást kaptok a megtérésre. Döntsetek Isten mellett! Rabok írják, hogy milyen reménységgel tölti el őket, ha a börtönudvari sétájuk során felfedeznek egy, a kövek között kisarjadó pici növénykét. Nekünk pedig jobbára a természet teljes újraéledésében részünk van, részünk lehet, ha nyitott szemmel és főleg nyitott lélekkel járunkkelünk a megújuló vegetációban. A lappangó létből tápászkodó kicsattanó életet látva bizonyára megindul bennünk is a több életre irányuló késztetés. Ez a feltartóztathatatlan életmegnyilvánulás csakugyan arra ösztönöz, hogy kapjunk új lendületre, s fokozottabban keressük Istent, aki maga az örök élet, a minket szeretni kívánó Élet, aki viszontszeretetünket szomjazza. Ezért kéri a Szűzanya, hogy döntsünk Isten mellett, döntsünk az élet mellett, döntsünk a szeretet mellett.
Gyermekeim, üresek vagytok és örömtelenek, mert nincs Istenetek – jegyzi meg. Ő tudja, hogy miért teszi ezt a kitételt. Ő, aki lát bennünket, örömtelennek lát bennünket, elnyűttnek, fáradtnak, kilátástalannak lát? Egy biztos: Igaza van a taizéi nótának, amelynek a szövege: Ha tiéd Isten, tiéd már minden. Tartok tőle, hogy azért lát ilyennek sokunkat Mária, mert csakugyan nem élünk megfelelő mélységű kapcsolatban Istennel. Ürességünket bálványok töltik ki, s fordítják el figyelmünket a lényegtől, az Istenbe kapaszkodás üdvözítő gesztusától. Nem akarok elidőzni ezeknél a bálványoknál, azért csak sorolok néhányat közülük: hobbik, internet, tévé, parttalan mulatozás, s az elmaradhatatlan okostelefon.
Ezért, addig imádkozzatok, amíg az ima nem válik életetekké. Hej, mennyi szó esett már az imáról. Az egymondatos Jézus-imától kezdve eladdig, hogy szüntelenül imádkozzatok! Itt most csak egy szempontot hangsúlyozok, amit Mária javasol. Addig imádkozzatok, amíg nem válik életetekké. Az angol azt mondja: a puding próbája a megevés. Itt arra kapunk felszólítást, hogy kitartóan imádkozzunk. Ha jól esik, ha nem, ha üresnek érezzük, ha nem, ha elszórakozunk az ima során, ha nem. Egyszer csak elérkezünk oda, hogy ráérezzünk az ima – az Istennel való kapcsolat – ízének mindent meghaladó jóságára. Ne gondolja senki, hogy én, aki a kommentárt fogalmazom, már itt tartok. Magamnak is szól a felszólítás.
Keressétek a természetben Istent, aki teremtett benneteket, mert a természet az életről szól, és az életért harcol, nem a halálért. Mintha a nyugati civilizáció – és ennek vagyunk mi is a része – életellenes volna. Már Szent II. János Pál a halál civilizációjának nevezte. Ezért van az, hogy figyelmünket a természet felé fordítja a Szent Szűz. A sarjadó élet a csírázó milliárdnyi növény, az újra röpködő rovarok, szárnyasok létükkel mind az életet dicsérik. Pontosabban azt, aki az élet adója: a szentháromságos egy Istent. Egy Beethovenmotetta szövegében ez áll:
Kit áldva áldnak a végtelen mennyek, / Kit hírrel hirdet Nap és éj, / Nagy Úr, tenéked csak hódolva zenghet a kéklő bérc, a tengermély.
Fenségesen igaz, amit a szöveg sugall: nincs alkalmasabb terep a szemlélődéshez, mint a természet, ahol minden arra utal, aki megálmodta végtelen jóságában és végtelen fantáziával. Képzeljük el magunkat a természet részeiként. Vegyük észre, hogy mi emberek ugyanazon Teremtő gondolatának a megvalósulásai vagyunk, csak lélekkel megáldva, az önreflexió képességével megáldva. Kezdjünk el tehát értelmes életet élni, és azt csak úgy tehetjük, ha belesimulunk a Teremtő akaratába.
Háborúk uralkodnak a szívekben és a nemzetekben, mert nincs békétek és nem látjátok meg, gyermekeim a felebarátban a testvért. A világot most sokféle széthúzás fenyegeti. Mindnyájan látjuk, a tévé híradásaiból ismerhetjük, hogy a világ megannyi részén miféle békétlenségek lettek úrrá. De ami világméretekben jelen van, sajnos bennünk és környezetünkben is rozsdásít, mar, megoszt, széthúzással fenyeget. Hogy mi okozza mindezt? Elég arra utalni, hogy az Isten szeretet. A szeretet maga az élet, és a szeretetben nincsen félelem. Hasonlítsuk össze a mindennapok valóságával. Félnek egymástól a birodalmak, félnek egymástól a nagyhatalmak, félnek egymástól a nemzetek, félnek egymástól az egymástól eltérő világnézetet vallók, és még sorolhatnám. A félelem leküzdésének eszköze a szeretet, a mégis szeretet, az ellenségszeretet, a megbocsátó irgalmas szeretet. A szeretet nyitás. A szeretet érdeklődés a tőlünk eltérő iránt. A szeretet felebarátjának tekinti a többi embert. Nem mindig könnyű a közeledés, kivált az előítéletek miatt. Mégis próbáljuk meg.
Sok minden gondolat foglalkoztatja az embert. Egyet kiválasztok közülük. Varga László püspök szavait, aki ezt írja: A bajok láttán, ne bűnbakokat keress, hanem az Istent! Nos, ezzel a gondolattal el is jutottunk az utolsó felszólításhoz: … térjetek vissza Istenhez és az imához. Mit lehet ehhez hozzátenni? Azt, hogy fogadjunk szót, és térjünk vissza Istenhez, aki akkor is hűséges, ha mi nem volnánk azok. Mindig visszavár bennünket az Isten. A kapcsolatfelvételnek és a kapcsolat elmélyítésének a szokott eszköze pedig – mondanom se kell – az ima.
Gyorgyovich Miklós
