Elmélkedés a Szűzanya 2018. október 25-i üzenetéről
A kapcsolatok remélt szereplői az üzenet sorrendjében a következők:
1. Gyermekek, az Istenhez húzó, az Istennel személyes kapcsolatba kívánkozó gyermekek. Ezek mi volnánk, ti, kedves olvasók, és reményem szerint én is. A Szűzanya nagyon pozitívan közelít hozzánk. Drágának nevez. Ő, mint szentek közül a legelső, az Isten felől néz ránk. Az ő szemével tekint végig sokaságunkon. Értékesnek, drágának, kiválasztottnak tart minket.
2. Mivel ő az, aki évtizedek óta „a szeretet kötelékével vonz” Istenhez, őt tekinthetjük a következőnek, aki a kapcsolatunk része. De vajon tényleg kapcsolatunk részese? Ha imádkozzuk a rózsafüzért, kitartóan rá függesztjük-e figyelmünket, mint ahogyan Pio atya javasolja. Élő kapcsolatra törekszünk-e Máriával, akiről a fordító azt mondja, hogy édesanyánk. Én ezzel mindig bajban vagyok. Egyrészt csak a magyar különbözteti meg az édes (vérszerinti) anyát a mostohától. Másfelől Mária lényegesen több, mint édesanya. Nézzük meg, mit mond Izajás arról a kapcsolatról, amely Istent az emberhez köti. Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” (Iz 49,15) Ha pedig Isten – lényegéből fakadóan – örök szeretettel szereti az embert, akkor a legelső szent, Mária ugyancsak abszolút szeretettel szeret minket. Túl a földi anya szeretetén, ha ezt lehet fokozni egyáltalán. És lehet, mert előfordul, hogy megtagadja egynémelyik „édes”anya szeretetét gyermekétől.
Eme kitérő után kanyarodjunk vissza ahhoz, hogy a legkiválóbb ember, Mária hasonlóképpen szeret minket, mint az Isten, és mint napba öltözött asszony, mint Jézus által megkoronázott asszony, a segítségünkre siet. Megpróbálja értésünkre adni, hogy üzenetei miféle kegyelemforrások. Csupán élnünk kell az üzeneteiben foglaltakkal. Megtesszüke vajon? Ne siessük el a választ.
Az idő egyirányú valami. Előrehalad visszavonhatatlanul. Ez a görög kronosz. Ám ha a szeretet tettei jellemzik életünk idejét, és kegyelmi légkörben haladunk útunkon, akkor kairoszról beszélhetünk. Ez az üdvösség ideje. A mi feladatunk, úton lévő embereké, hogy kronoszunkat kairosszá, üdvösségre vezető úttá alakítsuk, időnket kegyelmi időként fogjuk fel, kegyelmi időként értékeljük és becsüljük meg. Ez a gonoszsággal szembeni állandó ellenmondást kíván, állandó tápászkodást jelent, annak beismerését, hogy gyengék vagyunk, és lelkünk sokszor sérül a kísértéseknek engedve. Ezért csaknem folyamatosan bánnunk kell eleséseinket, ami nagyjából napi megtérést jelent.
Ha tehetem – és ez rendszerint így van – naponta misére járok párommal. Ott szembesülünk azzal, hogy van értelme a kölcsönös megbocsátásnak. Engesztelődjetek ki szívből egymással. És mi mindennap szívből kiengesztelődünk egymással, amikor kimondjuk: Legyen békesség köztünk mindenkor! A liturgia tálcán kínálja a megbékélést. Ismeri természetünket, s tudja, hogy többé-kevésbé békülésre szorulunk. De nemcsak egymással kell megbékélnünk, hanem Isten bocsánatát is kérnünk kell, hogy folyamatosan békében legyünk a bennünket személyesen és ingyen szerető Istennel. Jó, ha eszünkbe véssük: Jézus szeret megbocsátani. Sok utalás van erre az evangéliumokban.
3. Kapcsolatainknak meghatározó szereplője a háromságos egy Isten. Mostanában intenzíven foglalkoztat az, hogy ki a személyes Isten. Hogy lehet három, aki egy? Arra jutottam, hogy az ember sem egy. Van nő és van férfi. Mindkettő ember, de különböznek egymástól. Feltételezik egymás létét, nincsenek meg egymás nélkül. Kapcsolatban állnak egymással. Egymás társaságában viselkedik a két fél. Tekintettel kíván lenni a másikra. Szeretetviszonyuk mintegy a Szeretet Lelkének a leképezése. Mostanában így gondolok az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre. Át nem foghatom valóságukat, de törekszem rá, hogy közöm legyen hozzájuk. Ahogy nekem ez egyre fontosabbá vált, úgy azt gondolom, hogy mindnyájunk alaptörekvésének kell lennie az Istenhez fűződő kapcsolatunk gondozásának, elmélyítésének. Elég a katekizmus első kérdésére reflektálnunk: Azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk...
4. Nagy öröm nekem, hogy Mária a jövő nemzedékéről is szól. Kapcsolatunk újabb szegmense az újabb generációk. Elemi kötelességünk, hogy eléjük éljük azt, amiben hiszünk, akiben hiszünk, akihez mint „szegletkőhöz” ragaszkodunk.
5. Ezzel elérkeztünk az ötödiknek említett személyhez, az Isten Fiához. A szentségre meghívottak társasága tagjaiként ezzel a lelkülettel közelítsünk imáinkkal és életünk minden rezdülésével Jézushoz, aki életünk minden történésének, cselekedetének vonatkozási pontja, szegletköve. Hozzá tartunk, Mária kívánsága, hogy bemutathasson minket Szent Fiának. Azért neki, mert csak általa mehetünk az Atyához.
Amikor őt keressük, imában hozzá fordulunk, sokkal fontosabb, hogy személyét, társaságát keressük, mint hogy imáinkat milyen szavakba öntjük. Nélküle semmit se tehetünk. Vele azonban az örök élet szépsége kerül elérhető közelségbe. Nem is elégedhetünk meg kevesebbel, mint az örök üdvösség. A szólás úgy tartja, hogy akik a mennyországba kívánkoznak, a tisztítóhelyen kötnek ki. Akik pedig csak a tisztítóhelyre ácsingóznak, azok sorsáról jobb nem beszélni.
Szívmelengető Mária üzenetének a búcsúzó mondata: Veletek vagyok, és mindnyájatokat szeretlek és megáldalak anyai áldásommal. Akik voltunk már Medjugorjéban, a jelenések idején élményként éltük meg, amikor elhangzottak ezek a szavak: „Most a Szűzanya mindenkit megáld.” Légköre, húzása volt ezeknek a szavaknak. Éreztük a JELENLÉTET.
Legyen is velünk életünk minden pillanatában a Szűzanya, és legyen segítségünkre anyai áldása!
Gyorgyovich Miklós
