Elmélkedés a Szűzanya 2019. január 25-i üzenetéről
Úgy kezdődik ez az üzenet, mint a szentmise. Megtérésre, bűnbánatra és bocsánatkérésre hív. Majd az Istenre figyelés csendjét és a vele való párbeszédet, az imát ajánlja figyelmünkbe. Ez majd emberségünk fejlődésének lesz az eszköze, hitünk erősödik, mígnem igényünkké lesz az összeszedettség: a több ima, a buzgóbb ima: az állandósuló ima. Azt ígéri Mária, hogy ezek által életünk aktuális kérdéseit rendezi az Isten, döntéseink pedig a vele való létközösséget fogják tükrözni, azaz egészséges öntudat határozza meg mindennapjainkat, amiből következik, hogy döntéseink felelősségteljesekké válnak.
Figyeljük meg: egész életpályamodellt kínál Mária. Az előzőekben felvázolta Istennel közös életünk kereteit, hogy aztán távlatokat nyisson életvezetésünkre vonatkozóan. Rádöbbent arra, hogy földi életünk esetleges – vándorok vagyunk a földön. Ha ezt megértjük, nem cipelünk magunkkal felesleges dolgokat. Csak olyanokat, amelyek vándorlásunkhoz szükségesek. Nem kell száz golyóstoll, nem kell tíz naptár, nem kell egész nap zenét hallgatnunk, nem kell érzékeinket információs dömpingnek kitenni, nem kell tízszer meghallgatni napjában a híreket, nézni a tévéhíradót, nem kell tökéletesen erre a földre berendezkedni, mert itt hagyjuk egyszer, és azt se tudjuk, hogy mikor. Nem árt szembesülni azzal, hogy semmit se viszünk magunkkal abból, amit a jóléti társadalom kínál, semmit, amivel a fogyasztói civilizáció kecsegtet minket. Itt marad okostelefonunk, itt valamennyi ékszerünk, gyógyszerünk, házunk és hazánk, itt maradnak kedvelt időtöltéseink és elért karrierünk.
Ha viszont a tőlünk elvárható igaz érdeklődéssel fordulunk Istenhez– mint az üzenetben áll –, érezni fogjuk Istenhez való közelállásunk felemelő mivoltát, és belső késztetést érzünk arra, hogy a megfelelő formában képviseljük azt, amit megéltünk Isten társaságában. Megfelelő formában: ezen azt értem, hogy a Lélek majd megmondja, hogy kiknek milyen szavakkal hasznos beszámolni belső megtapasztalásainkról. A Szeretet Lelke gondoskodik róla, hogy szeretettel kezdjünk párbeszédbe a hozzánk fordulókkal.
Imádkozom értetek – ígéri a Szűzanya –, de nem tehetem az igenetek nélkül. Az üzenet figyelmes elolvasása nem hagy kétséget afelől, hogy mire vonatkozik az az igen, amit Mária tőlünk vár. Rövidre fogva talán azt, hogy teljes szívvel, egész szívvel forduljunk Istenhez, és az önmegvalósítás vágya helyett határozzuk el egyszer s mindenkorra, hogy az Úrra figyelünk, az ő szavára kívánunk cselekedni, az ő irányításával kívánjuk életünket leélni. Ezt jelenti a megtérés, az időről időre való Istenhez csatlakozás, a neki tetsző élet iránti vágy.
Mindegy, hogy egy trolibusz egyszerű vagy csicsás. Csak akkor fog működni, ha áramszedőjével az áramforrásba kapaszkodik, és az elektromos hálózatból töltekezve feszül az útnak.
Mindegy, hogy életünk eseményei hogyan alakulnak, alapvetően az a fontos, hogy amit teszünk, Istenbe kapaszkodva, az ő kegyelmét használva tegyük.
Akkor már itt a földön megtapasztaljuk az Ő országát.
Ennek az útját kínálja nekünk Mária ebben a hónapban. Ő tudja, hogy miért éppen ezen a télen fogalmaz meg számunkra ilyen sorsfordító szavakat. A mi dolgunk az, hogy megfogadjuk, és kanyarodjunk rá az egyedül követésre érdemes útra. Az útra, amely az Istenhez, és amely a vele való létközösségre vezet. Ne elégedjünk meg kevesebbel!
Mindnyájunknak szívből kívánom
Gyorgyovich Miklós
