Katekézis – 2018. augusztus 4.
A katekézist Henryk Hoser érsek atya tartotta.
Kedves Barátaim! Szeretnélek emlékeztetni benneteket az itt elhangzott tanúságtételekre. Láttunk egy nagy családot, akik tanúságot tettek arról, hogyan élnek, és láttuk, hogy boldogok. Hallottuk Blanka Vlašić tanúságtételét arról, hogy tudnunk kell, honnan jöttünk és hová tartunk. Maria és Darko a férfi és a nő, a férj és a feleség némelykor nehéz kapcsolatáról beszélt tanúságtételében. Gondolkodjunk el ma ezeken a tanúságtételeken.
A tanúságtévők által feltett alapvető kérdéseket mindenkinek meg kell válaszolni: Ki vagyok én? Honnan jöttem? Hová tartok? Mi a célja az életemnek? Hogyan éljek?
Manapság sokan és gyakran teszik fel a kérdést: Ki az ember valójában? A választ téves és hazug ideológiákban vélik megtalálni. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az ember nem teremtmény, hanem egy olyan biológiai lény, amely a rendelkezésre álló technikai eszközökkel a maga fizikai és mentális valójában teljes egészében létrehozható. Egy másik mérgező ideológia szerint az ember eldöntheti, hogy férfi vagy nő szeretne-e lenni. Ezt az összetett problémát fogjuk megvizsgálni ma.
Jézus visszavezet minket a kezdetekhez. A Teremtés könyvében olvassuk: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. És Isten szólt: Legyen világosság! És lett világosság. (1 Móz 1, 1-3.) Ahhoz, hogy jól megértsük a Szentírás első mondatait el kell olvasnunk János evangéliumának prológusát is. Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. (Ján 1, 1-5.) A mi lelkünkben is jelen van a sötétség és jelen van a világosság. Isten azért jött, hogy elválassza ezeket egymástól. Azért jött, hogy felismerjük: ez a világosság, ez pedig a sötétség.
Isten a világ teremtésének minden egyes szakaszáben kijelentet-te, hogy, amit alkotott, jó. Először az élettelen anyagot teremtette meg, azután az élőlényeket, a növényeket és az állatokat, a legegyszerűbbektől a legösszetettebbekig, és megáldotta őket, és azt mondta: Szaporodjatok és sokasodjatok. (1 Móz 1, 22.) Végül pedig így szólt: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra. (1 Móz 1, 26.) Amit addig teremtett, az nem hasonlított rá. Csak az embert teremtette a saját képére és hasonlatosságára. Férfinak és nőnek teremtette az embert, és küldetést adott neki, amit be kell teljesítenie: Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állaton, amely mozog a földön. (1 Móz 1, 28.) Ez a csodálatos világ az emberért van, aki ezen a világon és ebből a világból él, ezért – ahogyan a Szentatya figyelmeztet bennünket Laudato si – Áldott légy kezdetű enciklikájában – felelősek vagyunk a teremtett világért.
Hogyan teremtette Isten az ember? Megalkotta az embert a föld agyagából, és orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett. (1 Móz 2, 7.) Isten él, és életet ad. A saját életét adja. Amikor megteremtette a férfit, úgy dolgozott, mint egy fazekas: edényt készített saját képmására a föld porából. Ádám első fájdalmas tapasztalata az volt, hogy egyedül van: elnevezte az élőlényeket, de nem talált köztük egyet sem, aki segítője, társa lehetett volna, mert egyetlen teremtmény sem hasonlított hozzá. Isten ezért mély álmot bocsátott rá, és egyik bordájából megalkotta az asszonyt. Már nem úgy dolgozott, mint egy fazekas. Az asszonyt az élő anyagból teremtette meg. Mondhatjuk, hogy az asszony a Teremtő utolsó szava. Utána már nem teremtett semmilyen élőlényt.
Michelangelonak a Sixtus-kápolnában látható képén Ádám egyedül van. Istent sokan veszik körül, és Ő, miközben jobbjával átadja az embernek az életet, baljával átölel egy asszonyt, aki csodálkozva tekint Ádámra. Az asszony nagyon közel van Istenhez, aki egy gyermekre mutat a bal kezével. Az ember teremtése tehát a egyben a kapcsolatok megteremtése is. Isten nem magányos. Ő háromság: Atya, Fiú és Szentlélek, ahogyan a Hitvallásban megvalljuk. Ő a földön is megteremtette a háromságot: apa, anya és gyermek. A földi háromság, a család a szentháromságos Isten képe a földön. Mert a szeretet sosem magányos, hanem termékeny.
Amikor Isten megteremtette Évát, odavezette Ádámhoz, aki azt mondta: Ez végre csont az én csontomból és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett. (1 Móz 2, 23.) A férfi az asszonyért elhagyja apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Egy test, egy szív, egy lélek. Isten saját képmására teremtette a férfit és az asszonyt, és azt mondta a teremtményeinek: legyetek termékenyek, szaporodjatok és sokasodjatok. Az ember termékenysége nem egyszerű reprodukció, hanem prokreáció. Ez azt jelenti, hogy az ember részt vesz Isten teremtő művében. A szülők megalkotják a gyermek testét, Isten pedig lélekkel tölti be azt. Isten minden embernek halhatatlan lelket ad. A prokreáció tehát azt jelenti, hogy az ember Isten munkatársává lesz.
Miért teremtette Isten a világot és az embert? A földet – ahogy már szó volt róla – az ember számára teremtette, hogy ott és abból éljen. Az embert pedig azért teremtette meg, hogy megossza vele saját isteni életét. Az igazi szeretet adakozó: önmagát adja tovább. Emberi életünk végső célja az, hogy minél inkább hasonlóvá váljunk Istenhez, aki emberré lett értünk Jézus Krisztusban.
Jézus egy asszonytól, Szűz Máriától született a világra. Az asszony pedig, ahogy már mondtuk, a Teremtő utolsó szava: utána nem teremtett többé egyetlen élőlényt sem. Jézusban új teremtés kezdődött, aminek első állomása a szeplőtelen fogantatás volt. A boldogságos Szűz Mária kezdettől fogva mentes volt az áteredő bűntől. Semmilyen bűn nem terhelte, ezért Istenhez volt hasonló, Istennel volt teljes. Jézus ettől az új teremtményől, az új Évától született. Az új teremtés következő állomása Jézus fogantatása, akiben a mi emberi testünk is halhatatlanná lett.
Gondoljunk most ismét Michelangelo képére. Azon azt látjuk, hogy Isten egy különleges intézményt is teremtett: a családot. A család a teremtő Isten alkotása. Ezen a földön a társadalmi élet minden formája a családi életből ered. A társadalom kitágított család. A családot és a tágabb családot az igazság, a szeretet és az irgalom élteti. Ez a világ nagyon különbözik a bűn világától, amely a gonosz lélek hatása alatt áll. Védekezünk a kísértés ellen, amely nemcsak minket ér utól nap, mint nap, hanem Jézust, az Isten fiát is próbára tette. A Kísértő hazug és a hazugság atyja. Azt sugallja, hogy ez a világ az övé. Hogyan védekezzünk ellene? Forduljunk a Szűzanyához, kérjük az Ő oltalmát, és a megtérés és a bűnbánat szentségének vétele után vegyünk részt a szentmisén, és járuljunk szentáldozáshoz. Sajnos van, ahol a szentmise csak a testvéri közösségről, az emberek egymás közötti kapcsolatáról szól, pedig a szentáldozás során Istennel kerülünk kapcsolatba, Krisztus testével és vérével egyesülünk.
Az Istennel való kapcsolatunkat meghatározza az emberekhez való viszonyunk. Ádám látta, hogy a társa, Éva olyan, mint ő – azt mondja: csont a csontomból, hús a húsomból –, ugyanakkor azonban különbözik is tőle, és csodálattal szemlélte ezt a különbözőséget. A férfiak és a nők nemcsak a testileg, hanem az érzéseik és a lelkületük tekintetében is különböznek egymástól. A férfi és az asszony kiegészíti egymást. A férfi vágyik az asszonyra, mert az asszony képes betölteni a benne meglévő hiányt. Az asszony vágyik a férfira, mert az szereti és oltalmazza őt. A férfi és a nő közötti egység a szeretet gyümölcse.
Isten a szeretet. De nemcsak a szeretet, hanem az igazság is. Ő a szépség és Ő a jóság. Ha az embert megérinti egy másik ember szépsége, szerelem születik. Amikor csökken az érzések hőfoka, az emberek meglátják egymás hibáit, és elmúlik a szerelem. Ez a világ hazugsága. Aki igazán szeret, az mindenét odaadja azért, akit szeret. Nem önmagáért él, hanem azért, akit szeret. Az igazi házastársi szeretet kölcsönös odaadás. Az, hogy Isten képmására vagyunk teremtve, azt jelenti, hogy alkalmasak vagyunk az ilyen szeretetre, hiszen Istenhez hasonlítunk, az Ő képmása vagyunk. A házastársi szeretet több az érzékiségnél, nemcsak testi, hanem lelki kapcsolat is, amelyben az ember a maga teljességében látja és fogadja el a társát. Fontos a testi vonzalom, de ugyanolyan fontos a szellemi, lelki összhang is. Ezért törekedni kell arra, hogy a jegyesek kölcsönösen megismerjék egymást, tisztában legyenek egymás erősségeivel és gyengéivel, mert csak így lehet elkerülni a későbbi csalódást. A házastársi szeretet lépésről-lépésre bontakozik ki. A házasok között lassanként mély barátság formálódik, nagylelkűen elfogadják egymást, megosztanak egymással mindent, és hűségesen kitartanak egymás mellett.
A házasság szentsége az egyetlen, amely jogot ad az embernek arra, hogy egy másik személy teljesen az övé legyen. Ahhoz, hogy valaki kimondhassa: alkalmas vagyok arra, hogy ennek az embernek társa legyek az életem végéig, néha hosszan kell keresgélni, ismerkedni. A szerelem különleges, kizárólagos jellege a természet törvényében van megírva. Az egymást igazán szerető házastársak vágynak arra, hogy kapcsolatuk gyümölcsöző legyen. A gyermek kettejük szeretetének gyümölcse, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Szentlélek is az Atya és a Fiú egymás iránti szeretetéből származik.
Jézus azt mondta, hogy a mennyben az emberek már nem fognak házasodni, mert ott megélik az élet teljességét. Szent Pál arra emlékeztet minket, hogy a világon minden elmúlik, egyedül a szeretet az, ami örök. Tehát az igaz szeretet, a házastársi szeretet a mennyben is folytatódik, ahol találkozunk majd szeretteinkkel.
II. János Pál pápa négy pontban foglalta össze a család küldetését. Az első, hogy közösséget teremtsen a családtagok között, mert nem jó az embernek egyedül lenni. A második, hogy az életet szolgálja, vagyis hozza világra és nevelje fel az új életet. A harmadik küldetés a társadalom szolgálata, mert egészséges társadalmat csak egészséges családok képesek létrehozni. A negyedik pedig az egyház életében való részvétel, mert a család nem más, mint az egyház kicsiben.
