Katekézis – 2018. augusztus 2.
A katekézist Fra Ante Vučković tartotta.
Az idei Mladifest jelmondata alatt van egy rövid idézet Lukács evangéliumából: Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Isten igéje sokkal mélyebb annál, mint amit első hallásra megértünk belőle. Isten igéjét akkor értjük meg igazán, ha találkozunk a Feltámadottal, és Ő megnyitja az értelmünket.
Úgy hallgassátok, most Lukács evangéliumát (Lk. 10, 25-37) mintha először hallanátok:
Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye Jézust, és így szólt:
Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
Ő pedig ezt válaszolta neki: Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?
Az így felelt: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat.
Erre ő így szólt: Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.
De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: De ki az én felebarátom?
Jézus akkor így kezdett beszélni: Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de tovább ment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: Viseld gondját, és ha többet költenél, amikor visszajövök, megadom neked. Mit gondolsz, a három közül melyik volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?
Az így felelt: Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.
Jézus erre azt mondta neki: Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!
Lukács evangéliumának 10. fejezete azzal kezdődik, hogy Jézus elküldi a 72 tanítványt, és azt kéri tőlük, hogy tegyék azt, amit ő tett: hírdessék az Isten országát, gyógyítsák a betegeket, és szabadítsák meg a megszállottakat. Mindannyian nagyon lelkesen térnek vissza, Jézus pedig nyilvánosan hálát ad az Atyának: Hálát adok neked, Atyám, hogy kinyilatkoztattad ezt a kicsinyeknek.
Most pedig egy olyan emberről hallottunk, aki teljesen másképpen reagál. Lukács azt mondja, hogy ez az ember egy írástudó. Ismeri az írásokat, és a nyilvánosság előtt próbára akarja tenni Jézust, ezért felteszi neki a kérdést: Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Mesternek szólítja Jézust, de igazából azt szeretné megmutatni, hogy Jézus nem igazi mester, nem jó tanító. Le akarja őt leplezni. Ahogy az írástudó, úgy mi is megkérdezzük: Mit kell tennem, hogy jó legyen az életem? Mit kell tennem, hogy legyen értelme az életemnek? Mit kell tennem, hogy ne legyen üres az életem? Mit kell tennem, hogy az életem gyümölcsöt hozzon?
Jézus nem ad választ az írástudónak, hanem egy másik forrás felé irányítja, hogy az adja meg a választ a kérdésére. Felteszi a kérdést: Mi van írva a törvényben? Jézus ezzel lehetőséget az írástudónak arra, hogy mindenki előtt megmutassa, hogy milyen jól ismeri az írást. Jézus jó mester, jó tanító. A rossz tanító a tanítvány gyenge pontjait keresi, és nem az a célja, hogy a tanítványa megmutathassa tudását. A jó tanár megnyitja a tanítvány értelmét, és lehetőséget ad neki arra, hogy fejlődjön. A rossz tanár ezzel szemben kétséget támaszt a tanítványban, olyan helyzetbe hozza, hogy végül ne higyjen önmagában. Ha egy tanár a tanítvány gyengeségeit keresi, mindig „sikeres” lesz, hiszen bárkiben lehet találni hibát, hiányosságot, gyengeséget. Jézus azonban sohasem a hibát keresi. Látja ugyan hibáinkat, bűneinket, de nem azokra figyel, hanem a mögöttük lévő szenvedéseinket, fájdalmainkat keresi, hogy meggyógyítsa azokat. Azt akarja, hogy növekedjen bennünk a jó mag, és eljussunk a teljességre.
Jézus nemcsak azt kérdezi meg az írástudótól, hogy mi van írva a törvényben, hanem azt is hozzáteszi: Hogyan olvasod? Ez egy nagyon fontos kérdés, mert Isten igéjét sokféleképpen lehet olvasni. Biztos találkoztatok már olyan emberekkel, akik jó kereszténynek tartják magukat, és úgy olvassák a szentírást, hogy jól ledorongolnak másokat. Ez nem jó módja a szentírás olvasásának. A szentírás nem azért van, hogy fejbecsapjam, megalázzam vele a másik embert, hanem azért, hogy megnyissam számára a növekedés lehetőségét.
Gondolkodjunk ezen: hogyan olvasom én a szentírást? Lehetetlen jól olvasni, megérteni a szentírás szavait, ha rossz szándék él bennünk. Jézus, ahogy megnyitja a tanítványok értelmét, a mi értelmünket is megnyitja, mert azt akarja, hogy jószándékkal olvassuk az írásokat. Az, ahogyan a szentírást olvassuk, nem más, mint egy tükör, amely megmutatja, milyenek vagyunk, mi lakik bennünk.
Mire szolgál tehát a törvény? Mi a célja? Arra, hogy rajtakapjak valakit azon, hogy bűnt követett el, vagy arra, hogy lehetőséget adjak neki arra, hogy növekedjen? Az írástudó azonnal rávágja a választ Jézus kérdésére: Szeresd Uradat, Istenedet … Nincs semmi különbség Jézus tudása és az írástudó tudása között. Egyetértenek abban, hogy valóban ez a legfontosabb. Mégis, mit tesz az írástudó? Nyilvánosan próbára akarja tenni Jézust, keresi a gyenge pontját, és várja a lehetőséget arra, hogy megmutassa saját tudását. Mit tesz erre Jézus?
Felismeri az írástudó szándékát, de nem utasítja rendre, hanem belemegy a beszélgetésbe, és – mint egy jó tanár – megdícséri őt a helyes válaszért. Megdícséri, és meghívja arra, hogy cselekedjen: Tedd ezt, és élni fogsz. Azt mondja: nem elég, hogy tudod, mi a fontos, tedd is meg azt, amit az ige kér tőled. Az írástudó megelégedne a megszerzett ismerettel, de Jézus azt akarja, hogy tegyen egy lépést előre.
Az írástudó azonban nem akar mást, csak magát igazolni, ezért feltesz egy újabb kérdést: De ki az én felebarátom? Vagyis kibúvót keres. Jézus pedig nem leckézteti meg, és nem mondja, hogy elég legyen már ebből a sok beszédből, menj és cselekedj, hanem inkább elmond egy történetet. Egy példabeszédet, amelyet tükörként tart az írástudó elé.
Jézus a példabeszédek mestere. Vajon a szamaritánusról szóló történetettel egyszerűen arra tanít minket, hogyan teljesítsük erkölcsi kötelességünket felebarátaink iránt, vagy ennél többről szól ez a példabeszéd? Az írástudó nem azt kérdezi Jézustól: milyen legyen a magatartásom a felebarátom iránt? Azt kérdezi: ki az én felebarátom? Nem arra kíváncsi, hogy mi a kötelessége, hanem azt akarja tudni, mitől válik – mitől válhat – felebarátjává egy másik ember. Ha kapcsolatba akarunk lépni a Mennyei Atyával, akkor azt egyetlen módon tehetjük meg: közösséget kell vállalnunk a megsebzett emberekkel.
Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben minden részlet fontos. A történet kezdetén Jézus azt mondja: Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment … Egy ember. Az embernek nincs neve. Ugyanígy nincs neve a rablóknak, a papnak, a levitának és a szamaritánusnak sem. Jézus ezzel azt mondja: ne törődj a jelentéktelen részletekkel. Nem kell tudnod, hogy az út szélén fekvő, megvert kifosztott ember mivel foglalkozik, mit gondol, és hogy hívőe vagy sem. Elég, ha észreveszed, hogy megsebezték. A pap észrevette az embert, és elment mellette. Látta a mezítelen, sebesült embert. Nem véletlenül kerülte el, hanem szándékosan elment mellette. Talán azért, mert éppen a templomba igyekezett, és nem akart tisztátalanná válni. Lehet, de Jézus szemében ez egyáltalán nem fontos. A levita, az írásokat jól ismerő templomszolga is meglátja az embert, és ő is elmegy mellette. Akkor jön a harmadik személy. Miért pont egy szamaritánus? A zsidók és a szamaritánusok ellenségek voltak. Kölcsönösen elviselhetetlennek, rossz embernek tekintették egymást. Ha meg akarjuk érteni, hogyan gondolkodtak a zsidók a szamaritánusokról, olvassuk el János evangéliumának egy rövid szakaszát (Jn. 8, 43-49), amelyben Jézus korholja hallgatóit:
Miért nem értitek a beszédemet? Mert nem tudjátok hallgatni az igémet. Ti az ördög atyától vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok cselekedni. Ő gyilkos volt kezdet óta, és az igazságban meg nem állt, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, magától beszél, mert hazug és a hazugság atyja. Én azonban az igazságot mondom, ezért nem hisztek bennem. Ki vádolhat engem közületek bűnnel? Ha igazságot mondok nektek, miért nem hisztek nekem? Aki Istentől van, Isten igéit hallgatja. Ti azért nem hallgatjátok, mert nem vagytok Istentől.
Ezek nagyon súlyos szavak Jézus szájából. És mit válaszolnak a zsidók? (Jn. 8. 48)
Vajon nem helyesen mondjuk, hogy szamaritánus vagy és ördögöd van?
Vagyis, amikor a zsidók azt hallották, hogy a szamaritánus jó, minden hajuk szála égnek meredt. Jézus szándékosan választott egy szamaritánust, és szándékosan állította éppen az ő viselkedését példaként az írástudók elé. A szamaritánus – úgy, mint a pap és a levita – látta a sebesült embert, de ő nem kerülte ki, hanem megesett rajta a szíve. Átérezte a sebesült ember fájdalmát, ezért nem tudta tovább folytatni az útját, hanem odalépett hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: Viseld gondját, és ha többet költenél, amikor visszajövök, megadom neked.
Jézus megkérdezi az írástudótól: Mit gondolsz, a három közül melyik volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került? Az írástudó nem mondja ki, mert nem képes kimondani, hogy a szamaritánus, hanem azt feleli: Az, aki irgalmasságot cselekedett vele. Jézus erre azt mondja: Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél! Vagyis: nézd ezt a szamaritánust, rá tekints és tőle tanulj! Jézus nem szégyenítette meg az írástudót, hanem lehetőséget adott neki arra, hogy megváltozzon. Megmutatta a jó oldalát: azt, hogy milyen jól ismeri az írást, a rossz oldalát azonban nem tette közszemlére, hanem elrejtette ebben a példabeszédben. Azt akarta, hogy az írástudó maga jöjjön rá, hogy mit és hogyan kell megváltoztatnia magában. Segített neki, hogy felismerje valódi önmagát. Mindenki, aki közel kerül Istenhez, megismeri önmagát. Ebben a történetben saját magunkra ismerhetünk. Mi vagyunk az a sebzett ember, akinek segítségre van szüksége.
És még valami mást is tanít nekünk Jézus ezzel a példabeszéddel. Önmagát úgy mutatja meg benne mint irgalmas szamaritánust. Ő együttérez az emberekkel, és magára veszi népe sorsát. Azért jött erre a világra, hogy enyhítse a szenvedéseinket, meggyógyítsa a sebeinket és felemeljen bennünket. Magáról beszél, amikor példaképként állítja elénk a szamaritánust.
Isten igéjét tehát azért kaptuk, hogy megváltoztassuk általa a világot. Azért kaptuk, hogy felemeljük általa az embereket, és hozzásegítsük őket, hogy növekedjenek. De csak akkor tudunk Isten igéjéből élni, ha megengedjük, hogy átalakítson minket.
