Hercegovina a világ végi ország, / minden lakójának szívében. / Nemes emberek szegény országa. / Mediterán éghajlattal és természeti szépségekkel. / Reményeimet változtasd álommá. / Szomjas ajkam itasd meg mézzel és örömmel, / és mámorító boroddal. / A szívedben elrejtve, / ha újra álmodnám azt az országot, / amelyben élni fogok, / kőből és vágyból újra téged álmodnálak meg. / Mint édesanyám méhében, / úgy fekszem majd öledben, / hogy újra szülessek. / Annak feltámadása által, / Aki megváltott minket bűneinkből.
Részletek A világosság fénysugarai Elvira anya szívéből című könyvből
INDULJUNK KRISZTUST HIRDETNI!
Az evangelizáció ideje van: tanúságot kell tennünk! Mérhetetlenül boldog vagyok, mert Isten sok-sok csodálatos művét láttam az életem folyamán… Néha gondolkodom ezekről, ámulva csodálom, és nem találok szavakat arra, hogy mindezért hálát adjak Istennek. Ezen a dombos vidéken, Saluzzo mögött, a régi villában, amely felújítás után kiáltott, léptem be ebbe a kalandba. Még ha emberi szempontból ez a lépés nagyon értelmetlennek tűnt is, én tele voltam reménnyel és optimizmussal: már akkor felújítva láttam, tele élettel és örömmel. Mélyen meg voltam győződve arról, hogy Isten segítségünkre siet.
Az udvarra lépve, amely tele volt gazzal és tövissel, tekintetem megállt a főbejáraton. Az elhagyatott homlokzaton, rögtön az ajtó felett kitűnt a Szűzanya alakja dombormű formájában. Látva, hogy a Szűzanya már vár bennünket, hogy ő már itt van, ebben a Cenacoloban, amely még igazán el sem kezdődött, határtalanul boldog voltam. Ez igazolás volt arra, hogy jó úton vagyunk, hogy nem kell félni, hogy nem fogunk hibázni! Tele voltunk lendülettel, mérhetetlenül bíztunk Istenben és a szeretet, amellyel megtelt a szívünk, segített abban, hogy legyőzzünk minden akadályt és nehézséget, minden félelmet és vereséget. Természetfeletti erőt éreztem. Nem voltam tisztában azzal, hogy képes vagyok-e bárkit is szeretni. Elindított egy mély meggyőződés és biztos voltam abban, hogy nem fogunk hibázni. Akkor még nem voltam tudatában annak, hogy mennyire elárasztott Isten szeretete, kialakította akaratomat, gyengeségem elveszítette erejét azért, hogy alkalmassá váljak az Úr követésére. Felfedeztem azt, mit jelent valójában hinni, pontosan mi is a hit: gyakorlatiasság, aktivitás, nagylelkűség, maga az élet. Szívem minden alkalommal megtelik boldogsággal, amikor látom nevetni a fiatalokat. Szemükből erő, béke és állhatatosság sugárzik, mellyel előre haladnak egy közösségben, amely nem gondozza őket, hanem ellenkezőleg, követelményeket állít, nagy igyekezetet és odaadást kíván.
Szeretetünk követelményeket állít. Hisszük, hogy a fiatalok minden tévút ellenére magukban hordozzák azt a gazdagságot, amelynek ők maguk sincsenek tudatában. Mi nem teszünk mást, mint velük együtt élünk, segítünk nekik felfedezni életük értelmét, Istenbe helyezve minden reményüket.
Amikor az élet tele van szeretettel, örömmel és lendülettel, az idő elveszíti a fontosságát. Mi most gondoskodunk a fiatalokról, itt és ma, nem aggódva azon, hogy mi lesz majd a jövőben. Velük akarunk élni, és velük együtt erősen belegyökerezve a jelenbe, mely tele van meglepetésekkel, fordulatokkal, győzelemmel és vereséggel, örömmel és szenvedéssel. Optimisták kívánunk lenni, örülni akarunk az életnek és mindvégig kihasználni lehetőségeit. Nevetni akarunk akkor is, amikor sírnunk kellene, megbocsátani akkor is, amikor az arcunkba köpnek, mindig újra kezdeni, nem tekintve a kritikákra és a sértésekre, hanem mindent Jézus szavainak fényében látva: Ne aggódjatok a jövőtök miatt, a mának elég a maga baja.
Az életmód, amelyet minduntalan ajánlok a Közösség tagjainak, a fiataloknak és a családoknak, a felszentelteknek, a misszionáriusoknak és barátainknak: adjuk át végérvényesen magunkat az Atya akaratának! Ellen akarunk állni annak a kísértésnek, hogy mindent a legapróbb részletekig beprogramozzunk, hogy aggodalmaskodjunk a jövőnk miatt, elveszítve így az örömteli pillanatok lehetőségét, amelyben az élet szépsége rejtezik, elmerülve az Isteni gondviselésben, amelynek kezdettől fogva átadtuk magunkat… Annyi mindent kell átélnünk naponta, hogy nem éri meg a holnapra gondolni. A holnapról majd akkor fogunk gondolkodni, ha mává alakul, de akkor is Isten kezébe helyezzük, bízva az ő határtalan hűségében.
AZ ÉLET A SZERETET SZIMFÓNIÁJA
Az élet nem a merő véletlen. Gondoljátok csak meg, Istennek volt bátorsága úgy dönteni, hogy egy ilyen hatalmas értéket, mint az élet, ránk bízzon, a kezünkbe helyezzen, hogy mi szabadon rendelkezzünk vele! Úgy gondolom, mi egyáltalán nem vagyunk tudatában annak, milyen sokszor gondoljuk azt, hogy a véletlen játékaként születtünk vagy mert szüleink így akarták vagy még prózaibb dolgok miatt. Erre abból következtetek, mivel látom, hogy vannak emberek, akik egyáltalán nem kívánnak élni, nem akarják élvezni az életet, nem kívánják inni annak üdítő vizét, hanem megelégednek csak néhány cseppjével.
A kókuszdióhoz hasonlítanám. A fehér kókusz, amely a boltokban található, csak része az egész gyümölcsnek. A természetben a kókusznak zöld héja van, amely alatt még egy kemény réteg található, és csak ezután jön az a fehér kókusz, amelyet mi ismerünk. A kókusznak jellegzetes íze van, jó fogak kellenek hozzá. Úgy gondolom, hogy a mi életünk is ilyen: Vannak emberek, akik harminc, negyven vagy ötven évet vesztegetnek el a külső dolgokra. Vannak, akik az életük végén, a halálos ágyukon jönnek rá arra, hogy sohasem pillantották meg a külsőség alatt rejtező valóságot és nem ízlelték meg azt.
Próbáljuk meg végre megérteni: Isten megajándékozott engem, téged, mindnyájunkat az élet ajándékával! Fogadjuk el és fedezzük fel, oltalmazzuk és szeressük meg! Ha nem szeretjük meg az életünket, hogyan várhatjuk, hogy szeressünk másokat, gyermekeinket, és mindazokat, akikről azt állítjuk, hogy szeretjük őket?
Ha sohasem kóstoltad a jó szüretkor készült bort, akkor hogyan ajánlhatnád másoknak? Hisszük, hogy az élet Isten ajándéka, nem a merő véletlen műve vagy a sors játéka. Megszülettünk, mert Isten kezdettől fogva szeretett bennünket. Ismerjük meg az életet és azokat az indítékokat, amelyek arra ösztönözték Istent, hogy éppen nekünk ajándékozza. Nyíljunk meg és álljunk meg úgy, mint a gyermekek, amikor ajándékot kapnak és türelmetlenül bontogatják, mert azonnal látni akarják, mit rejt?! Ezt senki sem tudja megtenni helyettünk. Mit tudsz adni a feleségednek, hogyha azt sem tudod, mit hordozol a szívedben? Mit adhatnál a férjednek, ha te magad sem ízlelted még meg az élet mélységét és azt sem tudod, ki vagy? Az önismeret hiányából fakad a megosztottság, a válás, a veszekedés, a meg nem értés, a bűntudat, a szemrehányás. Állandóan a kemény és piszkos felszínen vagyunk, és nem akarunk áttörni és eljutni az ízletes gyümölcshöz, amely a bensőben rejtezik. Ilyen az élet – nincs megállás: vagy mész előre és növekszel, vagy visszacsúszol és elesel. Nincs középút, és nincs középszerűség.
Az élet nem akkor kezdődik el, amikor egyesül egy spermium és egy petesejt – az élet forrása sokkal messzebbre és mélyebbre nyúlik. Maga az Isten az élet teremtője, mi pedig az Ő munkatársai, akiket szeretetében meghívott. Az élet a miénk, de nem a mi tulajdonunk: az Övé, Ő gondoskodik rólunk és azt szeretné, hogy teljes életet éljünk és boldogok legyünk. Mindannak, aki Isten nélkül él, hazug és nem teljes az élete, színtelen és íztelen.
A Közösség csak azért létezik, hogy a fiatalok megismerjék az élet lényegét, és elteljenek annak üdítő vizével. Minden elveszett fiatal, aki belép a Közösségbe, Isten nagy ajándéka és szeretetének csodája!
