A szentmise olvasmányai: 2 Móz 16, 2-5 és 12-14, Ef 4, 17-24, Ján 6, 24-35
Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Ma – ahogyan minden szentmisén – az Úr meghív bennünket, hogy fogadjuk el az ő ajándékait, amelyeket két asztalról kínál fel nekünk: az ige asztaláról és az eukharisztia asztaláról. Mindkettőre feltétlenül szükségünk van ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni életünk útján, amely a végső cél felé vezet minket.
Egy afrikai bölcsesség azt mondja: ha elvesztetted az utat, és nem tudod, hogyan tovább, jusson eszedbe, honnan jöttél. Ti az egész világról jöttetek, különböző kontinensekről, sok országból. Nagy különbségek vannak köztetek. A háborúk és a nagy szegénység miatt sokan egy jobb jövő reményében elvándorolnak szülőföldjükről. Vannak országok, ahol az alapvető emberi jogok gyakorlása sincs biztosítva, és az állam vallási téren is megsérti az emberek személyes szabadságát. Számos országban a szegénység, a munkanélküliség és a társadalmi elszigeteltség egyre növeli az anyagi és társadalmi tekintetben egyaránt létbizonytalanságban élő fiatalok számát. A világ más tájain, az úgynevezett jóléti társadalmakban a túlfogyasztás, a piac diktatúrája uralkodik, a luxus divatja, amely ideális táptalaja az önzésnek, a másik ember iránti érzéketlenségnek. A családok széthullanak, a szülők elhanyagolják a gyerekeiket, megbetegítve ezzel lelküket és szellemüket. Ebben a lelki pusztaságban a magány és az, hogy értelmetlennek tűnik az élet, elszomorítja a fiatalokat, és depresszióhoz, öngyilkossághoz vezet.
Ahogy azt a mai szentleckében hallottuk, Szent Pál apostolnak nem volt kétsége afelől, hogy az ilyen pogány élet nem jó. Azt mondom nektek, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon jártatják az eszüket… Vessétek le a régi embert, akit a csalóka vágyakozások romlásba döntenek. Újuljatok meg lélekben, és érzéseitekben. Öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény. – mondja.
Kedves Fiatalok! Eljöttetek ide a világból, amely egyszerre vonz és taszít titeket. A reklámok tele vannak a felhőtlen élet ígéretével, de mégis ott van bennetek a bizonytalanság: vajon ki mond igazat, és ki hazudik? Kinek higyjünk? Kiben bízzunk? A gyermekkor után, de még a felnőttkor és az azt követő időskor előtt fiatalság ideje viszonylag rövid. Rövid ez az idő, mégis talán a legfontosabb időszak egy ember életében, mert ezekben az években kell meghozni azokat az alapvető döntéseket, amelyek aztán meghatározzák az egész hátralévő életünk folyását.
Ami minket, keresztényeket illet: felfedezzük mesterünket, Jézus Krisztust, aki azt mondta magáról, amikor az egyik tanítványa megkérdezte, hogy melyik úton induljon: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Én vagyok az élet kenyere. A válasz tömör, mégis minden benne van. Remélem, hogy ezen a fesztiválon rátaláltatok legalább a kezdetére annak az útnak, amelyen el kell indulnotok.
Jézus személye valóban csodálatos. De nem elég megismerni, követni is kell őt. A szentírás leírja két fiatal ember történetét, akik megismerték Jézust és követni kezdték. Amikor Jézus észrevette őket, hozzájuk fordult, és megkérdezte tőlök: Kit kerestek? Ők azt felelték: Rabbi, ami azt jelenti: Mester, hol lakol? Erre Ő azt mondta nekik: Jöjjetek és lássátok. Elmentek tehát vele, és meglátták hol lakik, és azon a napon nála maradta. Körülbelül tíz óra volt. Jézus ma hozzánk fordul, és ugyanezt a kérdést teszi fel: Kit kerestek? Mit kerestek? Miért keresitek? Jézus biztonságot adó mester. Ne késlekedjetek beiratkozni az Ő iskolájába. Ebben az iskolában egy tanítónőt is találtok: Máriát, az Isten anyját, Máriát, a tanítónőt, Máriát, a béke királynőjét. Ez az iskola többet ér a világ legjobb főiskoláinál és egyetemeinél. Mária nem fárad bele abba, hogy az Ő fia felé irányítson minket: tegyetek meg mindent, amit csak mond, mert ez a válasz a kérdésre, amit feltettünk magunknak: mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk? Amen.
