IMANAP A JÁRVÁNY MEGSZŰNÉSÉÉRT 2021.05.13. 15:00

A VILÁGNAK KRISZTUS KELL! - IMANAP A JÁRVÁNY MEGSZŰNÉSÉÉRT
(MáriaremeteI Kegytemplom parkja; május 13., 15 órától 19:30-ig)

Szervezők: A Medjugorjei Szűzanya tisztelői és a Szeretetláng Mozgalom

Kedves Testvérünk!

Negyven éve, 1981. május 13-án, 17 óra 17 perckor egy merénylő 4 lövést adott le a Szent Péter téren II. János Pál pápára. Az egyik lövedék egyetlen milliméterrel a szíve mellett találta el a Szentatyát. Az elfogott orvlövész később értetlenül kérdezte: „Hogyhogy nem halt meg? Én pontosan céloztam, és az a lövedék halálos volt...” Amikor a pápának ezt elmondták, így felelt: „Nem tudom, ki adta a fegyvert a gyilkos kezébe, de azt tudom, hogy ki térítette el a golyót. Egy láthatatlan anyai kéz irányította a pályáját.” 
Hisszük, hogy a Szent Szűz, aki a fatimai jelenések emléknapján ily módon mutatta meg anyai szeretetét, ma is képes segíteni az emberiségen, amikor a világjárvány megszűnéséért kérjük közbenjárását Budapest egyetlen Mária-kegyhelyén, valamint országszerte otthonainkban. Hisszük, hogy Mária közbenjárására sok-sok ezer ember szívében visszhangzanak majd Szent II. János Pál pápa szavai, aki Jézusról, az Igazi Orvosról ezt mondta 40 éve: "A világnak KRISZTUS kell!" Ezért választottuk ezt a mondatot a találkozó mottójául.

Az alábbi linkre kattintva Kemenes Gábor atya videómeghívója hallható:
https://www.youtube.com/watch?v=BiS-6A8aWww

PROGRAM:
15:00 Az irgalmasság rózsafüzére
15:30 Rózsafüzér, tanúságtételek 
17:00 Szentmise – főcelebráns: Mohos Gábor püspök atya
18:00 Szentségimádás Kemenes Gábor atya vezetésével
19:00 Missziós küldetés átadása minden résztvevőnek

Aki szeretne résztvenni közös imanapunkon, és szeretne az Úr küldötteként élni a járvány után megújuló világban, többféleképpen bekapcsolódhat programunkba:
Személyesen a Máraremetei Kegytemplom szabadtéri oltáránál, az aktuális járványügyi előírások figyelembevételével
(1029 Budapest, templomkert 1.)
– Az EWTN Katolikus Világhálózat (Bonum Televízió) élő adása révén
– Interneten keresztül a katolikus.tv/elo-adas weboldalon

Mivel a távolságtartási előírások miatt az ülőhelyek száma korlátozott,
kérjük, hogy aki személyesen szeretne résztvenni az imanapon, 
ha tud, hozzon magával összecsukható széket vagy más ülőalkalmatosságot.

Bővebb információ a 06 30 205 8170-es telefonszámon kapható.

Imanap